Kirándulásaink

    Kirándulásaink 2021-ben

    Kirándulásaink 2016-ben

    Kirándulásaink 2015-ben

    Kirándulásaink 2014-ben

    Kirándulásaink 2013-ban

    Kirándulásaink 2012-ben

    Kirándulásaink 2011-ben

    Kirándulásaink 2010-ben

    Kirándulásaink 2009-ben

    Kirándulásaink 2008-ban

    Kirándulásaink 2007-ben

    Kirándulásaink 2006-ban


Vízesések - 2015 május

Május közepén megcsodálhattuk Czárán Gyula által felfedezett ,kiemelkedő szépségű az általa Kataraktáliának „Réz-bányai vizijátékok”-nak elnevezett vidékét. Láttuk az Apród vízesést, az Amazon-esés, felgyalogoltunk a Bellavista- eséshez, ahol még hógolyózhattunk is . Visszafelé vezető úton egy bányajáraton keresztül jutva elértük a hosszú uszályával, a vízesések egyik legérdekesebbikét a Menyasszony – fátyol vízesést.

Kattints a képre a galéria megtekintéséhez:


Május 1 - 2015 május 1

Immár hagyományőrző május 1-i ünnepünk ismét a természetbe csalogatta az embereket. Jó volt együtt lenni, beszélgetni, nézni a gyerekeket, közösen játszani velük és sok mosolygós embert látni.

Kattints a képre a galéria megtekintéséhez:


Szecsői Ürgés Tanösvény - 2015 április


Kattints a képre a galéria megtekintéséhez:




• Vissza az oldal elejére •
motoros,buszos,gyalogtúra,túrák,túra,kalandtúra,kalandnyaralás,erdély,fogarasok,torockó,bihar,pádis,jád,biharfüred,révi szoros,gerinctúra,nagy bihar,bihar füred,ponorás barlang,próba körút,szelek barlangja,vigyázó
Bor, borászat, borászok, gasztronómia, vendéglátás, receptek, sok videó -val. Különleges, érdekes emberekkel készült riportfilmek, erdély, szállás
Erdélyi túrák
Erdély a Youtube-on:




Partnereink