Kirándulásaink

    Kirándulásaink 2021-ben

    Kirándulásaink 2016-ben

    Kirándulásaink 2015-ben

    Kirándulásaink 2014-ben

    Kirándulásaink 2013-ban

    Kirándulásaink 2012-ben

    Kirándulásaink 2011-ben

    Kirándulásaink 2010-ben

    Kirándulásaink 2009-ben

    Kirándulásaink 2008-ban

    Kirándulásaink 2007-ben

    Kirándulásaink 2006-ban


2012 október őszi Börzsöny

Október első hétvégéjén az "őszi Börzsöny" meghódítását tűztük ki célul. Mindkét napon a csapat együtt indult. A Cseh várig együtt mentünk, majd a felnőttek és a kitartóbb gyermekek egészen a Csóványos csúcsára jutottak, ahol a kilátó tetejéről csodálhatták meg a szemgyönyörködtető sárgás-barnás őszi erdőt. A kisebbek a diósjenei tanösvény távját teljesítették, sikeresen. Láthattak mókust, friss vizet meríthettek a forrásból és a figyelmesebbek a manók elrejtett kis ajándékait is megtalálták. Volt, aki mindkét nap teljesítette a túrákat. Ezúton is gratulálunk nekik. Maradandó élményekkel lettünk gazdagabbak.

Kattints a képre a galéria megtekintéséhez:


2012 június Szigethegység, Románia

Kellemes hajnalon vágtunk neki a hosszú útnak, ami uticélunkig várt ránk. A késő délutáni órákban érkeztünk meg első és egyben aznapi utolsó látnivalónkhoz a Vércsorogi vízeséshez, amit rövid sétával közelítettünk meg. Persze szállásunk és környéke sem volt látványnak utolsó. Másnap jég és cseppkőbarlangok egész sora várt ránk. Leírhatatlan élmény ott sétálni a több százezer ill. millió éves képződmények között. Harmadik napunkat a víznek szenteltük. Igyekeztünk az egy nap alatt bejárható vízesések mindegyikét megtekinteni. A teljesség igénye nélkül: Szentháromság esés, Amazon-, Apród-, Menyasszonyuszály-, Menyasszonyfátyol. Ez a túranap igazi megpróbáltatás volt a csapat számára, de végül mindenki sikeresen teljesítette. Negyedik napon élményekkel gazdagodva elindultunk hazafelé.

Kattints a képre a galéria megtekintéséhez:


2012 Május 1

Május első napját, mint mindig, idén is a természetben, barátainkkal, ismerőseinkkel közösen ünnepeltük a Visegrádi Mogyoró-hegyen. Vártuk a találkozást, az ismert, de rég nem látott arcokat, a beszélgetéseket, a mosolygós gyerekeket, a finom ebédet és a lelkünket melengető napsütést. Idén sem szenvedtünk hiányt semmiben. Gyere velünk jövőre Te is!

Kattints a képre a galéria megtekintéséhez:


2012 március - Ócsa - Selyemréti tanösvény

Kattints a képre a galéria megtekintéséhez:




• Vissza az oldal elejére •
motoros,buszos,gyalogtúra,túrák,túra,kalandtúra,kalandnyaralás,erdély,fogarasok,torockó,bihar,pádis,jád,biharfüred,révi szoros,gerinctúra,nagy bihar,bihar füred,ponorás barlang,próba körút,szelek barlangja,vigyázó
Bor, borászat, borászok, gasztronómia, vendéglátás, receptek, sok videó -val. Különleges, érdekes emberekkel készült riportfilmek, erdély, szállás
Erdélyi túrák
Erdély a Youtube-on:




Partnereink